Az orosz maci és az angol viszonya, ha „diszes” vagy

Számít milyen nyelvet választunk! /Kigyósi Alexandra/

A nyelvtanulás meghatározó lépése a nyelv kiválasztása. Választhatunk a hangzás/a betűk formája (cirill betű, japán írásjelek)/praktikus szempontok/különlegesség szerint. Nem kell egy bizonyos nyelvet csak azért tanulni , mert éppen trendi. A rossz választás miatt a kedvünk is elmegy az egésztől….esetleg mindtől!  A jó választás sikerre visz és kedvet kaphatunk más nyelv elsajátításához is. Tarsolyunkban egy használatra kész nyelvvel, a másodikat (vagy a sokadikat) nem fogjuk könnyen feladni még akkor sem, ha egy kicsit fogósabbnak A nagyapám Oroszországban dolgozott: Moszkvában, Minszkben és Cseljabinszkben a Minszki Traktorgyárnak. Nem beszélte perfektül a nyelvet, sőt talán még annyira sem, hogy ma azt lehessen mondani „középfokon”, mégis mondhatni életének nagy részét azzal töltötte, hogy kint dolgozott és érdekes módon meg tudta értetni magát. Persze azok más korok voltak és nekik még kötelező volt oroszul tanulni. Tényleg tanulni, nem pedig elbeszélgetni a tanórát.

Amikor kisiskolás lettem három nyelv közül lehetett választani: francia, angol és német. Az angol ellen hevesen tiltakoztam, hiszen mindenki angolul tanult, nem is tetszett annyira. A németben semmi dallamot nem találtam így kizárásos alapon a francia mellett döntöttünk. Utólag nem bántam meg, mert jól mutat az önéletrajzomban, de a francia nyelvtanulással töltött négy évnek, bár eredményei voltak, de nem igazán sikerült megszerettetnie velem a nyelvet, mi több a végére a francia lett a tökéletes ellenségem.

A gimnáziumban adódott egy lehetőségem, hogy az ellenséges franciát oroszra válthassam. Rögtön kaptam az alkalmon. Belevágtam teljes odaadással, de körülbelül egy hónap után rájöttem, hogy ha így folytatom sose fogok eredményt elérni belőle. A tanórán nem tudtunk haladni, a csoportnak a durván 90%-a nem is vette a fáradtságot arra, hogy megpróbálja megtanulni a cirill ábécét, holott az én szememben két pillantás és megjegyezve. Így elindult a kálvária.

Elkezdtem járni az iskolai orosz tanáromhoz különórákra, természetesen titokban, mert nem engedélyezett az, hogy a különórát tartó tanár és az iskolai tanár személye megegyező legyen. De az én kisvárosomban orosz tanárt találni egy lehetetlen küldetés, holott egy köpésre az ukrán határ. Lassan leesett a dolog, még a különórán sem lehet úgy haladni, ahogy elterveztem. Tehát, neki álltam és eldöntöttem, hogy ha törik, ha szakad de megtanulok úgy oroszul, hogy azt tudjam mondani: ez megér egy középfokú nyelvvizsgát.

Az orosszal töltött két és fél év végén már sikeres 91%-os előrehozott orosz érettségit tettem. A harmadik év végén, bár vért izzadva, de meglett az eredménye és meglett az orosz nyelvvizsga is középfokon. A terv az volt, hogy Oroszországba megyek tanulni, de időközben néhány dolog közbe szólt és kiderült, hogy hohó szükség lenne egy angol nyelvvizsgára is. Én? Angolból nyelvvizsgát? Ettől jobb poén nem termett még a földön. Sose hittem volna, hogy leszek annyira „elvetemült”, hogy nyelvvizsgát csinálok angolból. Jó, no problem, okos, nagylány vagyok és megoldom ezt is. Neki álltam.

Aki azt hiszi, hogy könnyű az angol, azt megkérném, hogy forduljon meg és menjen el. Az angol minden, csak NEM KÖNNYŰ! Az ábécé latin betűs, ez eddig okés, de mi van akkor, ha szótárazásnál kiderül, hogy nem tudom tulajdonképpen a latin ábécét? Ez sokaknak fura lehet, de nekem nem az, mivel időközben kiderült, hogy diszlexiával küszködök, ami az angolnál előjött.

A cirill ábécé olyan, mintha szimbólumokból állna, amiket könnyű kötni valamihez. Az orosz Ф, amely magyarul az „f”-nek felel meg, talán az egyik legegyszerűbb hiszen az egész jel olyan, akár egy leegyszerűsített lombos fa. Az orosz д, egy „d”, olyan akár egy háztető, ami azért vicces, mert oroszul a ház „дом”. Számomra egyszerű az összefüggés.

A ж, olyan akár egy törzs, a bordák és a csípő és a függőleges vonal végig fut a hason, a has oroszul „живот” és pont azzal a betűvel kezdődik. Az н, olyan akár egy „h”, de arról, hogy „nah” indulatszóról a legkönnyebb megjegyezni, mivel „h”-nak tűnik, de valójában egy „n” hangnak felel meg, tehát a „nah” tökéletesen szemlélteti ezt, legalábbis, én ehhez kötöttem. Az orosz ю, olyan mint egy pálcikaemberke feje, vagy egy gyerekrajzon egy állat kezdetleges feje, ha az utolsó dologból indulunk ki ez egy juh feje, és a hang ejtése „ju”. Csodálatos, nem?

Ha mindent így kötünk valamihez, azt vesszük észre, hogy tudjuk az ábécét és még élveztük is. Aztán jön a nyelvtan. Khmm, legyen magyar, francia vagy angol, esetemben az orosz a nyelvtan az ugyanolyan nehéz, bár a felsorolt nyelvek közül érdekes módon az orosz ment a legjobban. Sok dolgot a magyar nyelvtanban az orosz nyelvtan kapcsán tanultam meg. Rájöttem, már a legelején, hogy a legjobb barátaim az igeidők. Képzeld, csak három van belőle! Nem hat, nem is tizenkettő (remélem, az angol nyelv is meghallotta), csak három és a képzése nem is olyan bonyolult, bár van benne egy olyan csavar, hogy létezik folyamatos és befejezett igeszemlélet, de ha megérted, vagy jelekkel elmagyarázod magadnak vagy elmagyarázzák neked, hogy mégis mi a különbség a kettő között, minden egyszerű.

Az orosz nehézsége abban rejlik, hogy az orosz rendkívül ragozós nyelv, ha lehet így kifejezni magamat. Melléknevek végződése alkalmazkodik a főnevekhez, kemény és durcás meló, de megoldható és „lenyelhető” dolog. Az elöljárószavak megtanulása? Hmm, hát, ülj le a géphez, keress egy szöveg nélküli rapzenét és rappeld el. Nem ez nem vicc. Ha sorban haladsz: alany, tárgy, birtokos, részes, eszközhatározós és elöljárós esettel, és úgy tanulod meg, hogy például a tárgy esethez milyen elöljárók kapcsolódnak, a zenével buli lesz az egész.

A szavak tanulása pedig ezerszer egyszerűbb. Pl. az oroszul галстук („gálsztuk”), ami nyakkendőt jelent, magába foglalja a gál szót, gál, gála, bál, mit viselnek akkor a férfiak? Hoppá! Nyakkendőt! És már tudunk is egy szót. A végtelenségig sorolhatnám az ilyen szavakat, de ez egyéni mivel mindenki máshoz szeretné kötni, vagy más jut eszébe egyes hangzásokról, ezért értelmetlen azt kijelenteni, hogy csak ezzel az egy példával lehet megtanulni a nyakkendőt.

És ha már kielemeztük az oroszt, akkor mi is a helyzet az angollal? Őszintén, eddig ez a harmadik nyelvem és az egyik legnehezebbnek találtam. A helyesírás… kimondod a szót, vagy hallod és ezer meg egy százalék, hogy ötből három esetben nem úgy írnám le. A nyelvtant pedig, megtanították, elmagyarázták, újra és újra elolvastam és akár két nap kihagyással is rengeteget tudok felejteni. Ilyenre pedig nem gyakran volt példa, főleg akkor nem, amikor képes vagyok megjegyezni telefonszámokat egyszeri hallás után és egy vagy két órával később le is tudom írni, magyarul elméletileg és gyakorlatilag jó a memóriám.

Őszintén? Bár, a szájam elég nagy és nyíltan kimondom a véleményemet, legbelül törékeny és gátlásos vagyok, rendkívül aprócska önbizalommal. Ezek után az önérzetem burka megrepedezett és elkezdett leperegni rólam. Ez elég rossz érzés, és a szavak tanulása csak tetőzte a dolgot. Kevesen tudják megérteni, amikor azt mondom, hogy utálok angol szavakat tanulni, hiszen megtanulom, nem egyszer, óh, nem!

Míg az oroszban ezzel a vizuálisan-kötöm-valamihez módszerrel kétszeri vagy háromszori olvasásra megjegyeztem egy-egy szót, addig az angolban olvastam hosszas percekig egyetlen szót, próbálom kötni valamihez, de ez nehezebb, hiszen nincs mihez, rámondom öt perccel később, hogy „tudom”, aztán amikor egy órával később megpróbálnám felmondani, a vészvillogó felvillan „nem tudod még” szöveggel. Ergo megtanulom újra és újra, nem egy perc hanem napok alatt, aztán ismételni nap, mint nap. Iskola mellett, érettségi közelében ez az egyik legnehezebb dolog, így akarva, de inkább akaratlanul is, de pár nap vagy egy hét kihagyás után, azon kapod magadat, hogy vagy dereng a szó kiejtése, vagy rossz esetben, olyan akár egy ismeretlen szó.

Tehát, számomra az angol nyelv minden, csak könnyű nem. Aztán egyszer csak megszállott könyvfüggőként ráakadsz egy képes angol szótárra és felordítasz: „Hurrá!” Nem, nem szabad annyira örülni, ettől még nem tanulsz meg angolul, de a szavak tanulása már legalább tíz fokkal könnyebb, vagyis legalább már nem mínuszban vannak a szótanulási esélyek.

Ha orosz zenéket hallgatsz, hallod a szavakat és a szövegkörnyezetet és talán a rímek miatt nem éppen helyes nyelvtanilag a szöveg, de pikkpakk megjegyzed. Az angolnál ez sokkal nehezebb! Nem tudom megmagyarázni, hogy miért, de nem tudom olyan könnyen megjegyezni, ráadásul az amerikai kiejtés nem mindig egyezik meg a brittel, vagy éppen megint előjön az a probléma, hogy nem úgy írnám le, ahogy hallom kiejtve, HA egyáltalán ki hallok valamit is…

Talán ezzel a kis beszámolóval nem tudtam kellőképpen megmagyarázni azt, hogy miért könnyebb az orosz, hiszen nem is akarom az oroszt senkire se „ráerőszakolni”, de egy hozzám hasonló vizuális lénynek az orosz ezerszer könnyebb. Jó, aláírom az angol nehézségeit is le lehet küzdeni, de önerőből oroszul megtanulni úgy, hogy tényleg azt mondod „tudom”, ezerszer könnyebb az angolnál.

A tudás azonban megkopik, ha nem „pucolják le” és átkerül az agyad aktív tudástárából a passzívba, elhalványul. Szerencsére ismétléssel minden orvosolható. Szóval? Tanulásra fel! Lásd, kösd, halld és mond, egyszóval tanuld és ne magold!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.