A mozgás művészete

Keleti mozgásművészet

A nyugalom, a harmónia elérésének és a feszültség leküzdésének kiváló eszközei a keleti mozgásművészet és harcművészet különböző ágai. Mindegyik alkalmas az egyensúly rendszer és a testi-lelki egészség támogatására. Egyéni érdeklődés és igény szerint érdemes kipróbálni és választani.

melyik.jpg

Rengeteg forma és stílus létezik, és nem könnyű választani. A legjobb kipróbálni többfélét, amíg nem érezzük “ez az én művészetem”.

Lényeges szempont, hogy a közösségben, ahol tanuljuk a mozgásokat, jól érezük magunkat. Lehet, hogy több helyet is ki kell próbálni, amíg megtaláljuk nemcsak a nekünk való mozgást, hanem a helyet is hozzá.

Az internet lehetőséget ad az önálló tanulásra. Érdemes megismerkedni többféle mozgásművészettel a virtuális világban, mert így gyorsan, ha nem is mélyen, de sok tapasztalatot szerezhetünk. Kezdetnek ez kiváló.

A thai chi és a jóga a meditáció mozgásos formái. Mindkét technikának sok haszna van, és sok tekintetben hasonlóak, de ugyanakkor nagyon különbözőek.


Taiji

A Taijii (Thai chi) aktívabb, és célzottan az egyensúlyrendszert, a pontos mozdulatokat helyezi előtérbe. A meghatározott mozgássor és a szabályos légzés teljes figyelmet kíván. A koncentrációs képesség és a munkaképesség gyorsan erősíthető általa.

A taiji legtöbbször kész koreográfiát kínál, és a mozgássorok memorizálásával a figyelem teljesen a saját test és lélek felé fordulhat. Így a meditációs állapotnak kiváló hátteret ad.

Tajcsicsuan-Taijiquan jelentése: univerzális ököl, a nagy végső ok.

Az öt fő stílus, melyek család neveket jelölnek:

  1. Yang
  2. Chen
  3. Wu
  4. Wu /másik átírás/
  5. Sun (nap)

thai.jpg

A Taiji begyűjti és mozgásba hozza, keringeti az energiát. Olyan mint egy mozgásban végzett meditáció. Az átfogó hatás mellett konkrét előnyök:

  • javítja a mozgáskoordinációt, légzést
  • energiával tölt fel
  • növeli a koncentrációs képességet
  • növeli a rugalmasságot, hajlékonyságot
  • az ízületeket, izmokat fitten tartja

Érdemes először egy könnyebb stílussal kezdeni, például a Yang stílussal, ez lassú folyamatos mozgásból áll, és akár olyan kis helyen is elvégezhető mint egy iroda, ha a tíz lépéses gyakorlatot alkalmazzuk.

További információk: www.recovery.hupont.hu


Jóga

A jóga lassú, és szemben az állva és lépésekkel végzett thai chi-val, főképpen ülve és fekve végrehajtott kisebb mozgások jellemzik. Az ászanák a nyugalom, a harmónia elérésére valók.

 

A jógát is lehet betanult mozgássorokkal végezni, és akkor a figyelmét teljesen önmagára irányíthatja a jógázó. A jógában vannak kifejezetten a koncentrációt célzó egyensúlygyakorlatok és meditáció.


Keleti küzdősportok

A különböző keleti küzdősportok nem csak önvédelemre és versenyzésre valók. A fizikai erőnlét, egészség, szórakozás, és elsősorban a lelki és szellemi fejlődés szempontjából sokkal nagyobb jelentőségük van. Ezért lényeges, hogy annál a formánál maradjunk, amelyik a leginkább megfelel a lelki alkatunknak.

  • A Kung Fu több ezer éves múltjával az egyik legősibb és egyben talán a legelterjedtebb keleti küzdősportok közül.
  • A karate nagyon népszerű. Lényegében a saját testét használja a küzdő fegyverként.
  • A dzsiu dzsicu japán testedző forma. Az akaraterőt növeli, minden izmot fejleszt, szívósságot és rugalmasságot hoz létre. Kiváló az önuralom fejlesztésére. A judo ennek a letisztult formája.

  • Az aikidó mozdulatai lágyak, ésszerűek és finomak, de keménnyé is lehet tenni.

Az interneten is érdemes ismerkedni ezekkel vagy egyéb sportokkal. A neurológiai harmonizáció szempontjából bármelyik kiváló lehet.

Martial-Arts.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.